A hulladékgyűjtő akcióhoz idén június 2-án lehet országszerte több száz helyszínen csatlakozni. Az akció szerverezésében közösen vesz részt a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és az Országos Polgárőr Szövetség. Tavaly a nézelődők által közkedvelt Orgoványi út melletti területen és a „Cargodombon” szedtünk, ezúttal pedig a 2-es pálya vecsési végénél található úgynevezett „Patakpart” megtisztítását tűzte ki célul a Budapest Airport Közösségi kapcsolatok, környezetvédelem és működésbiztonság igazgatósága. Az akcióhoz ezúttal a repülésbarátok közössége, az AIRportal.hu csapata is csatlakozik. Várunk minden repülésrajongót, hogy együtt tegyünk a környezetünkért!
A találkozó időpontja: 2012.június 2., délelőtt 9:30 óra
Helyszín: 1-es leszállópálya Vecsés felőli vége, találkozó a Vecsést Ecserrel összekötő úton lévő körforgalom kijáratánál.