2008-08-12 17:25:18

Európa Önre vár – elindult a Budapest Airport nyári kampánya

„Win&Fly” néven ezen a héten indult el a BA vásárlást ösztönző nyári promóciós kampánya. Azok az utasok, akik július 21. és augusztus 17. között egy összegben vásárolnak 60 euróért, vagy ennek az összegnek megfelelő forintért valamelyik ferihegyi üzletben, jó eséllyel indulnak az értékes nyereményért.

Nem kell mást tenni, mint kitölteni a pénztáraknál kapott információs füzet perforált nyereményszelvényét, amit mindhárom terminálon, külön erre a célra kihelyezett urnákban gyűjtünk össze.

A Budapest Airport játékán, amelyet a Malév és a Malév Air Tours támogat, egy hat napos európai utazás a szerencsés vásárló nyereménye, aki maga döntheti el, hogy a légitársaság kínálatán belül melyik városba szeretne repülni.

A sorsolást 2008. augusztus 25-én, Ferihegy 1-en, tartjuk meg közjegyző jelenlétében.

(a játékban való részvétel feltételei a BA honlapján, a –n találhatók)

Bob McFadyen, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója elmondta: „Örülünk, hogy máris pozitív visszajelzéseket kapunk az utasoktól és a kereskedelmi egységekben dolgozóktól: a T2-n nemrégiben kibővített duty-free üzletek igen népszerűnek bizonyulnak a vásárlók körében, és biztos vagyok benne, hogy a T1-en július 28-án nyitó ’Walk Through’ (’átsétálós’) üzlet ugyanilyen sikeres lesz. Mindezeken túl utasaink a vásárlás után meg is jutalmazhatják magukat egy jó kávéval vagy egy korsó sörrel valamelyik új ferihegyi kávézóban vagy bárban, ide értve a nemrégiben nyílt Bill Bentley-t, a News Bart és a Beers of the World-öt is.”

További információk:
Kommunikációs igazgatóság
Budapest Airport
kommunikacio@bud.hu