Címlap » Budapest Airport » Média » Hírek

2012-02-08 22:43:05

Budapest Airport: a talpra állás folytatódik

Folyamatosan érkeznek a légitársasági ajánlatok a Budapest Airporthoz újabb járatok indításáról a Malév február 3-án bekövetkezett csődje nyomán. Egy sor légitársaság már bejelentette, hogy rövidesen elindítja új járatait Budapestre: a Lufthansa, az Air Berlin, a görög Aegean Airlines, a Ryanair, a SmartWings, és a Wizz Air is hozzájárul a budapesti légiforgalom talpra állításához.

Mindez hozzáadódik a már eddig is megtett erőfeszítésekhez, amelyek révén a Budapest Airport partner légitársaságai növelték kapacitásaikat a budapesti járatokon. A Budapest Airport örömmel nyugtázza, hogy alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről kiinduló korábbi Malév-járatok kapacitásának több, mint 60 %-ára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat. Ami még ennél is fontosabb: ezek a járatok a következő néhány hétben el is indulnak, így a budapesti utasoknak lényegesen kevesebbet kell majd módosítaniuk korábbi utazási terveiken.

Sajnos azok az előrejelzéseink valóra váltak, hogy a budapesti átszálló forgalmat teljes egészében elveszítettük, a légitársaságok által múlt péntek óta bejelentett új járatok azonban biztosítják számunkra a talpra állás lehetőségét,”- jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A Budapest Airport csapata minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy új légitársaságokat hozzon Budapestre, új járatokat indítson el, illetve növelje a meglévő üléskapacitásokat a nagy forgalmú útvonalakon. Mind a hagyományos, mind a diszkont légitársaságok pozitívan reagáltak, egy sor új járat már működik is, a többi a közeljövőben kezdi meg működését.

A légitársaságok bejelentései megerősítik azt a régóta hangoztatott meggyőződésünket, hogy Budapest valóban vonzó desztináció a légitársaságok és utasaik számára. Erre lehet következtetni azokból az ajánlatokból, amelyek egymás után érkeznek be hozzánk a Malév megszűnése óta.” – jelentette ki Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzátette: „Ezen korai pozitív fejlemények ellenére továbbra is lyuk tátong az üzleti tervünkön, és készek vagyunk tárgyalni minden légitársasággal, amely szeretne új járatokat indítani a budapesti repülőtérről. A légitársaságok számára nyújtható kedvezmény-rendszerünk és az áraink nyilvánosak, azok minden érdeklődő partner számára egyformán rendelkezésre állnak.

Bár az említett biztató fejlemények a talpra állás jeleit mutatják a Budapestről kiinduló forgalom esetében, az éves szinten elveszített 1,5 milliónyi átszálló utasforgalom rendkívül nehéz pénzügyi helyzetet teremt a repülőtér számára. A Budapest Airport éppen ezért sürgős, összehangolt és közös intézkedéseket vár a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól valamint az érintett hatóságoktól, hogy a repülőtér meg tudjon birkózni a kialakult drámai helyzettel.