Címlap » Budapest Airport » Média » Hírek

2011-11-16 12:04:35

Budapest Airport: óriási októberi forgalom

Továbbra is rekordokat dönt az utasforgalom a Budapest Airportnál. A nyaralási szezon után az október havi forgalom – a korábbi évekkel ellentétben – alig mutatott csökkenést, a repülőtér történetében először sikerült átlépni októberben is a havi 800 ezres határt. A fellendülés a jelek szerint kitarthat az év utolsó harmadában, ez pedig azt jelenti, hogy minden idők legforgalmasabb évét regisztrálhatja a budapesti repülőtér.


845 815 utas – ennyien fordultak meg a Liszt Ferenc repülőtér termináljain idén októberben. Ez egészen pontosan 9,2 %-os (több mint 71 ezer utasnyi) növekedés az előző év 10. hónapjához képest. Az éves forgalomnövekedés idén már 8,6 %-os (a tavalyi izlandi vulkánkitörés okozta kiesést leszámítva pedig 6,5 %). Januártól októberig 7,64 millió utasa volt a repülőtérnek, ami szintén a valaha elért legmagasabb szám ebben az időszakban, több mint 600 ezer fővel haladja meg a tavalyit. Az előrejelzések szerint a fellendülés kitarthat az év utolsó harmadában is, így minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a Budapest Airport várakozása és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót.

Jelentősen megnőtt az átszálló utasok forgalma Budapesten: az októberi adatok 42 %-kal voltak magasabbak, mint tavaly. Ennek hátterében elsősorban a Malév teljesítménye áll, a magyar légitársaság szeptember után októberben is kiemelkedő eredményt ért el az átszálló utasok szegmensében.

Továbbra is dinamikusan, több mint 80 %-kal növekedett viszont a hosszútávú járatok forgalma, ami elsősorban az American Airlines naponta közlekedő new yorki járatának köszönhető, valamint a Qatar Airways szeptembertől már naponta közlekedő Budapest-Doha járat beindulásának. Érdekesség, hogy a diszkont légitársaságok forgalmában az év eleji erőteljes menetelés után némi csökkenés tapasztalható. Az előrejelzések szerint a diszkont szegmens az év végén – főleg az ünnepek miatt – újra magára talál, addig azonban még további csökkenésre kell számítani. Az egész évet tekintve még így is 4,1 %-kal nőtt a fapados forgalom tavalyhoz képest.

„A Budapest Airportnál még sohasem regisztráltunk ekkora forgalmat október hónapban.” – hangsúlyozta Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzáfűzte: „A budapesti légiforgalom növekedése meghaladja az európai átlagot, nálunk elsősorban a hagyományos, menetrendszerű légitársaságok jelentik a növekedés motorját. Különösen fontos kiemelni a Malév utasszámának dinamikus növekedését, amely elsősorban a külföldről érkező utasoknak köszönhető. Ezáltal tovább erősödött Budapest központi szerepe az átszálló forgalomban. Mindez alátámasztja a nemrégiben átadott két új utasbiztonsági folyosó megnyitásának indokoltságát a tranzitban. Bizonyos vagyok abban, hogy sikerül elérnünk a 8,7 milliós utasszámot az év végéig.”