Címlap » Hírlevél

2012. februári hírlevél



Megkezdődött a talpraállás *** Egy éves a budapesti Qatar Airways járat *** Budapest Airport az élővizek tisztaságáért *** BUD felirat a terminálon *** Utazás kiállítás 2012 *** Budapest Airport: zárul az önkéntes zajszigetelési program *** Masszázs a reptéren *** Megújult a Brio Bistro

A talpra állás megkezdődött

Folyamatosan érkeznek a légitársasági ajánlatok a Budapest Airporthoz újabb járatok indításáról a Malév február 3-án bekövetkezett csődje nyomán. Egy sor légitársaság már bejelentette, hogy rövidesen elindítja új járatait Budapestre: a Lufthansa, az Air Berlin, a görög Aegean Airlines, a Ryanair, a SmartWings, és a Wizz Air is hozzájárul a budapesti légiforgalom talpra állításához.


Mindez hozzáadódik a már eddig is megtett erőfeszítésekhez, amelyek révén a Budapest Airport partner légitársaságai növelték kapacitásaikat a budapesti járatokon. A Budapest Airport örömmel nyugtázza, hogy alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről kiinduló korábbi Malév-járatok kapacitásának több, mint 60 %-ára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat. Ami még ennél is fontosabb: ezek a járatok a következő néhány hétben el is indulnak, így a budapesti utasoknak lényegesen kevesebbet kell majd módosítaniuk korábbi utazási terveiken.

„Sajnos azok az előrejelzéseink valóra váltak, hogy a budapesti átszálló forgalmat teljes egészében elveszítettük, a légitársaságok által múlt péntek óta bejelentett új járatok azonban biztosítják számunkra a talpra állás lehetőségét,”- jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A Budapest Airport csapata minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy új légitársaságokat hozzon Budapestre, új járatokat indítson el, illetve növelje a meglévő üléskapacitásokat a nagy forgalmú útvonalakon. Mind a hagyományos, mind a diszkont légitársaságok pozitívan reagáltak, egy sor új járat már működik is, a többi a közeljövőben kezdi meg működését.



„A légitársaságok bejelentései megerősítik azt a régóta hangoztatott meggyőződésünket, hogy Budapest valóban vonzó desztináció a légitársaságok és utasaik számára. Erre lehet következtetni azokból az ajánlatokból, amelyek egymás után érkeznek be hozzánk a Malév megszűnése óta.” – jelentette ki Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzátette: „Ezen korai pozitív fejlemények ellenére továbbra is lyuk tátong az üzleti tervünkön, és készek vagyunk tárgyalni minden légitársasággal, amely szeretne új járatokat indítani a budapesti repülőtérről. A légitársaságok számára nyújtható kedvezmény-rendszerünk és az áraink nyilvánosak, azok minden érdeklődő partner számára egyformán rendelkezésre állnak.”

Bár az említett biztató fejlemények a talpra állás jeleit mutatják a Budapestről kiinduló forgalom esetében, az éves szinten elveszített 1,5 milliónyi átszálló utasforgalom rendkívül nehéz pénzügyi helyzetet teremt a repülőtér számára. A Budapest Airport éppen ezért sürgős, összehangolt és közös intézkedéseket vár a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól valamint az érintett hatóságoktól, hogy a repülőtér meg tudjon birkózni a kialakult drámai helyzettel.

Egy éves a budapesti Qatar Airways járat

Egy év, 241 járat és öt csillag. Röviden ezekkel a számokkal lehet jellemezni a Qatar Airways, a világ ötcsillagos légitársasága pontosan egy évvel ezelőtt elindított Budapest-Doha járatát. Az új hosszútávú járat elindulása nemcsak a Perzsa-öböl térségének államait köti össze Közép-Európával, hanem mintegy öt órával lerövidíti az utat Budapestről Indiába, Kínába, Dél-Kelet Ázsiába és a Csendes Óceán térségébe.

Az új járat népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy tavaly szeptember 14-e óta immár naponta és közvetlenül, tehát a bukaresti kitérő nélkül közlekedik Doha és Budapest között a Qatar Airways. A világ ötcsillagos légitársaságaként emlegetett cég Airbus A 320-as típusú gépei öt óra alatt teszik meg a távolságot a magyar és katari főváros repülőtere között. A Qatar Airways A 320-asainak fedélzetén 144 férőhelyes elrendezést alakítottak ki, vegyes business/turista megosztásban. Az amúgy 180 személyes befogadóképességű repülő fedélzetén az utasok kényelmére 12 business osztályú helyet és 132 turista/economy osztályú helyet kínál a Qatar Airways.



A Qatar Airways elegáns festésű, a sivatagi oryx antilop emblémával ellátott gépei naponta 12.25-kor érkeznek és 16.15-kor indulnak vissza Budapestről. A katari légitársaság azt tervezi, hogy a hosszú állásidő jobb kihasználása és további utasok elérése céljából a gépei ez alatt az idő alatt Zágrábba is átrepülnek és a horvátországi utasokkal kiegészülve teljesítik a Budapest-Doha visszautat. „Nagy örömünkre szolgál, hogy immár egy esztendeje üdvözölhetjük Budapesten a Qatar Airways, a világ ötcsillagos légitársaságának utasait.” – jegyezte meg az évfordulón Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzátette: „Maga az a tény, hogy mindössze nyolc hónappal az első járat beindítása után a Qatar Airways máris naponta közlekedik Budapestre azt igazolja, mekkora nagy a piaci igény erre a járatra Magyarországon és a régió országaiban is. A Budapest Airport a SkyCourt tavalyi átadásával nemcsak a repülőtér termináljainak kapacitását növelte meg, hanem nagyságrendekkel magasabb szolgáltatást tud nyújtani az utasoknak, beleértve a Qatar Airways ügyfeleit is.”

A Qatar Airways nemcsak Dohába és a Perzsa-öböl térségébe rövidítette le az utazást Budapestről. Nagyon sokan veszik igénybe a doha átszállást olyanok, akik egyébként Thaiföldre, Kínába, Indonéziába, Szingapúrba, Ausztráliába vagy éppen Dél-Afrikába és Kenyába tartanak. A számukra négy-öt órával lett rövidebb az utazás a dohai átszállással.

A Qatar Airways szolgáltatásait számtalan világszerte ismert üzletember, popsztár és filmcsillag veszi igénybe, akik – helyzetüknél fogva – nagyra értékelik a légitársaság fedélzeti- és földi szolgáltatásait valamint kötelező diszkrécióját. Éppen ezért mindössze egyetlen VIP-utasról lehet a magyar nyilvánosság előtt is beszámolni: a budapesti állatkert új szerzeménye, az ausztrál vombat (különleges erszényes emlős) is a Qatar Airways „utasaként” érkezett Magyarországra. Igaz, a hatalmas távolságot nem a kabinban, hanem a poggyásztérben, különleges ketrecben utazva tette meg.

Budapest Airport az élővizek tisztaságáért

A Budapest Airport vízminőség ellenőrző berendezést telepített a budapesti repülőtérre, hogy ezzel óvja a Gyáli patak és közvetve a Duna minőségét.

A sikeres tavalyi tesztelést követően a Budapest Airport megkezdte vízminőség mérő berendezésének éles üzemeltetését annak érdekében, hogy megóvja a környékbeli élővizek minőségét és tisztaságát. A berendezés a csapadékvízben méri a szervesanyag koncentrációját, amely télen a légijárművek jégtelenítéséhez használt folyadékokból kerül a repülőtér vízelvezető hálózatába.

Az új berendezés nem pusztán ellenőrzésre alkalmas, hanem közvetlen szerepe van a vízminőség megóvásában is. A rendszer azonnal jelzi, ha a károsanyag koncentrációja eléri a határértéket és ezzel párhuzamosan meggátolja, hogy a szennyezett víz a csapadékkal együtt a környezetbe jusson. Ilyen esetben ugyanis egy speciális zsilip zárja el az elvezető árokban felgyülemlett vizet, amely így a repülőtér szennyvízhálózatába és végül a városi csatornarendszerbe folyik.

A jégtelenítő folyadék nem mérgező, sőt élővízben könnyen lebomlik, mégis nagyobb mennyiségben azért káros a környezetre, mert lebomlása során oxigént von el a vízből, amely veszélyeztetheti a vízben élő növény– és állatvilágot egyaránt. A repülőtéren összegyűlt csapadékvíz normális esetben a Gyáli patakba folyik, majd onnan eléri a ráckevei Duna ágat. A rendszer működése óta a két szivattyú több mint 1.200 m3 vizet emelt át, azaz ennyivel kevesebb terhelést jelentett a reptér működése a Gyáli-patak vízminőségére.

A repülőteret üzemeltető cég tájékoztatása szerint hasonló berendezés működik már több olyan repülőtéren, amelyek üzemeltetéséért részben vagy egészben a Budapest Airport többségi tulajdonosa, a HOCHTIEF Concessions felel. Szakemberek egybehangzó véleménye szerint a rendszer külföldön már jól vizsgázott, ezért a Budapest Airport környezetvédelemért felelős munkatársai is nagy reményeket fűznek a működéséhez.

"A Budapest Airport legújabb környezetvédelmi kezdeményezése már a sokadik lépés a repülőtér fenntartható fejlődése érdekében" - mondta Szarvas Gábor környezetvédelmi és munkabiztonsági igazgató, majd hozzátette: "A külföldi előzmények és az egyéves próbaüzem tapasztalatai alapján joggal bízunk abban, hogy a rendszer beválik és örülünk annak, hogy ezzel a sikeres projekttel nagymértékben javíthatjuk a repülőtérhez közeli élővizek minőségét."

BUD felirat a terminálon

Felkerültek a terminálok tetejére a 2011-es év során bevezetett új vállalati arculat alapján megtervezett homlokzati feliratok. A bud:terminal 1, 2a és 2b feliratok mostantól nappal és éjjel (kivilágítva) hirdetik a repülőtér termináljait.



Célegyenesbe ért a tavalyi évebn indított vállalati arculatváltás. A kisebb eszközök, tárgyak pl. tollak, kártyatartók, jegyzetfüzetek már hónapok óta az új köntösben jelennek meg és az utasforgalmi helyeken lévő táblák is mind megkapták az egységes arculati elemeket. Ennek az átalakulásnak az ékköve, megkoronázása a terminálépületeket jelölő feliratok cseréje.



Emlékezetes, márciusban a repülőtér Liszt Ferencről történt elnevezése miatt már lekerültek Ferihegy betűi és csak a számok jelölték az épületeket. Az árván maradt 1, 2A és 2B jelöléseknél most jött el az idő, hogy a felfrissített vállalati arculat alapján visszakapják a kiegészítést, amitől ismét méltóságteljes terminálfeliratok lettek.

Utazás kiállítás 2012

A Budapest Airport az idei évben is képviselteti magát Magyarország egyik legnagyobb turisztikai konferenciáján, az Utazás kiállításon.

A kiállítás négy napján (március 1-4.) a Budapest Airport munkatársai ismét alkalmi repülőjegy ajánlatokkal, szerencsekerékkel, helyszíni jegyfoglalással és értékes nyereményjátékkal várják majd az érdeklődőket. Mindezen felül idén mindenki, aki a standunkra látogat (A pavilon, 303F), azonnal elutazhat és még fényképet is kaphat kalandjairól.

Aki még nem járt a kiállításon és nem tudja, mire számítson, annak ajánljuk, hogy tegyen egy virtuális sétát a 2011-es kiállításon , ami során minket is könnyen megtalálhat, ha a kiindulási pontból az első soron balra kezd haladni:

További információ: utazas.hungexpo.hu

Budapest Airport: zárul az önkéntes zajszigetelési program

A XVII. kerület legjobban kitett ingatlanjainak passzív akusztikai védelmével befejezte a Budapest Airport EHS (környezetvédelmi- és munkabiztonsági) igazgatósága a négy éve zajló nagyszabású önkéntes zajszigetelési programját. A 2008-ban indított kezdeményezés négy környező településen közel négyszáz ingatlant érintett, a program összköltsége pedig meghaladta a 150 millió forintot.


A projekt megvalósításával megbízott cég a zajterhelésnek legjobban kitett, a repülőtérrel szomszédos ingatlanok hálószoba-ablakain végzett zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyezett el annak érdekében, hogy nyáron, csukott ablakok mellett is lehetséges legyen a friss levegő beáramlása és nem utolsósorban a pihenés.

Thai masszázzsal bővült a SkyCourt szolgáltatásainak palettája

Megnyílt a budapesti repülőtér első masszázsközpontja, a Lian Day Spa.



A népszerű üzlet beköltözésével egy újabb, korábban nem elérhető közérzetjavító szolgáltatás jelent meg az utasok számára a repülőtéren. A Relax & Go feliratú repülőtéri masszázsközpont a két népszerű belvárosi üzlet után a harmadik Lian Day Spa szalon. A frissítő hát-, fej-, talp- valamint thai masszázst és kozmetikumokkal végzett speciális arckezeléseket kínáló üzlet azokat az utazókat célozza meg, akik a többórás repülőutat kipihenten és üdén szeretnék megkezdeni vagy folytatni. A tapasztalatok szerint az első időszakban még főleg azok az üzleti utazók tértek be a masszázs szalonba, akik gyakran utaznak repülővel, azóta viszont a szabadidős utazók is megkedvelték a masszázst kínáló üzletet.

A SkyCourt emeletén található szalonban kizárólag tapasztalt thai masszőrök várják a vendégeket, ahol a kényeztető lábmasszázshoz kényelmes fotelek, a felfrissülést garantáló hátmasszázshoz pedig ennek megfelelő speciális székek állnak rendelkezésre. A Lian Day Spa masszázsszalonban választható még akár egy hosszabb ideig tartó tradicionális thai masszázs is, ebben az esetben két speciális masszázsfülkét biztosítanak a maximális kikapcsolódás érdekében.

Megújult a Brio Bistro

Új névvel és új arculattal várja vendégeit a Brio Bistro a megszokott kiváló minőségű és ízletes kávéival és szendvicseivel.





A Brio Bistro az 1-es Terminál indulási tranzitjában található. Napi 24 órán keresztül várja a kedves utasokat helyben készített, friss szendvicseivel, salátáival, ízletes desszertjeivel, továbbá frissen őrölt kávékülönlegességeivel, valamint széles üdítő-, és italválasztékával.