Címlap » Partnerek » Hirdetmények

Általános Szerződési Feltételek

1. Alkalmazási kör

A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Feltételek) a BUDAPEST AIRPORT BUDAPEST FERIHEGY NEMZETKÖZI REPÜLŐTÉR ÜZEMELTETŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (székhely: 1185 Budapest, Budapest Ferihegy 1675; cégjegyzékszám: 01-10-044665; a céget nyilvántartó cégbíróság: a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság), – a továbbiakban: BA – és valamely üzleti partnere – a továbbiakban: Partner – (a továbbiakban együtt: Felek) között létrejövő olyan egyedi vagy keretjellegű szerződések általános feltételeit tartalmazzák, amelyek alapján a BA valamely árut vagy szolgáltatást rendel meg a Partnertől és amely alapján a BA-t terhelő főkötelezettség pénzfizetési kötelezettség (a továbbiakban: Szerződések), függetlenül attól, hogy a Szerződést a Felek írásba foglalták-e.

A Feltételeket akkor kell alkalmazni, ha a BA lehetővé tette, hogy tartalmukat a Partner megismerje, és ha azokat a Partner kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. Ilyen elfogadásnak minősül az is, ha a BA az általa levélben, telefaxon vagy e-mailben elküldött megrendelésben hivatkozik a Feltételekre, és a Partner – anélkül, hogy a Feltételek alkalmazását kifejezetten kifogásolná – a megrendelést levélben vagy telefaxon visszaigazolja, vagy a kiállított számlában hivatkozik a BA megrendelésére.

Ha a Felek a Feltételek alkalmazásában – akár a Szerződés megkötésekor, akár azt követően – a fentiek szerint megállapodtak, utóbb a Feltételek alkalmazását csak közös megállapodással zárhatják ki.

A Feltételek a mindenkori hatályos, kogens (eltérést nem engedő) jogszabályok keretein belül, azok figyelembevételével érvényesek.

Ha a Feltételek és a Szerződésben rögzített speciális feltételek között ellentmondás van, az utóbbiak az irányadók.

2. A Partner kötelezettségei

A Partner köteles a Szerződésben rögzített kötelezettségeit az ott meghatározott ár(ak)on és határidő(k)ben, első osztályú minőségben teljesíteni. A teljesítés helye a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér (a továbbiakban: Repülőtér). Áruk szállítása esetén a megadott árak DDP Budapest Ferihegy (INCOTERMS 2000) szerint történő szállításnál értendők. Az esetleges szállítási költségek a Partnert terhelik. A kárveszély a teljesítés időpontjában száll át a BA-ra.

A Felek megállapodnak abban, hogy ha a Partner bármely okból — kivéve a vis major esemény következtében fellépő késedelem esetét — késedelembe esik, kötbért köteles fizetni a BA részére, amelynek mértéke a késedelemmel érintett áru vagy szolgáltatás(rész) nettó ellenértékének a 1%-a (egy százaléka) a késedelem minden megkezdett napjára vonatkozóan (továbbiakban: „Késedelmi Kötbér”). A Késedelmi Kötbér maximális értéke a késedelemmel érintett áru vagy szolgáltatás(rész) nettó ellenértékének a 60%-a (hatvan százaléka) lehet. Amennyiben a Partner késedelme következtében a Késedelmi Kötbér eléri a jelen pont szerinti maximális értékét, úgy BA jogosult elállni az adott megrendeléstől és meghiúsulási kötbért követelni a Parnertől. A meghiúsulási kötbér mértéke a késedelemmel érintett áru vagy szolgáltatás(rész) nettó ellenértékének a 60%-a (hatvan százaléka). BA fentiekben biztosított jogai nem értelmezhetőek BA egyéb jogszabály alapján a Partner szerződésszegése esetén fennálló jogainak korlátozásaként (ideértve többek között a kártérítés követelését). A teljesítés elfogadása nem jelenti azt, hogy BA kötbérigényéről lemondott volna.

A Partner köteles üzleti titokként kezelni a Szerződést, valamint az annak teljesítése során vagy azzal összefüggésben tudomására jutott, a BA-t érintő minden információt. E szerint a Partner ilyen információt sem a Szerződés hatályának fennállása alatt, sem azt követően a BA előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül nem hoz nyilvánosságra, harmadik személynek nem szolgáltat ki és nem tesz hozzáférhetővé. A Partner felelős azért is, hogy alkalmazottai és közreműködői a jelen titoktartási kötelezettség tartalmát megismerjék, és annak eleget tegyenek, abban az esetben is, ha már nem állnak vele jogviszonyban. A jelen titoktartási kötelezettség nem alkalmazandó annyiban, amennyiben a mindenkori hatályos jogszabályok kogens jelleggel eltérően rendelkeznek.

A Partner, alkalmazottai, közreműködői, illetve ezek járművei a Repülőtérre csak a megfelelő engedélyek birtokában léphetnek be. A Partner (alkalmazottai, közreműködői) a Repülőtérre történő belépés esetén a 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 58/A §-a alapján köteles(ek) betartani a Repülőtér rendjére vonatkozó szabályokat. A Partner felelős azért, hogy e szabályokat az alkalmazottaival, közreműködőivel ismertesse és betartassa.

Ha a Partner a Szerződéssel összefüggésben határozott időtartamú garanciát vállal, ezt a Szerződés hibátlan teljesítéséért vállalt jótállásnak kell tekinteni. Ha a Partner „a jogszabályokban meghatározott időtartamra” szövegezéssel, vagy ezzel tartalmilag azonos más szövegezéssel vállal garanciát (jótállást), és az adott termék vagy szolgáltatás vonatkozásában jogszabály nem állapít meg jótállási kötelezettséget, a vállalt jótállás időtartamának a Ptk. kellékszavatossági szabályai szerinti jogvesztő igényérvényesítési határidő tartamát kell tekinteni.

A Partner teljes kártérítési felelősséggel tartozik a BA felé azért, hogy harmadik személynek a Szerződés tárgyára ne legyen olyan joga, amely akadályozza vagy korlátozza a BA jogszerzését, így különösen azért, hogy a Szerződés alapján esetlegesen elkészült szellemi alkotásokkal kapcsolatban sem a Partnernek, sem harmadik személynek – időbeli, területi és egyéb korlátozás nélkül – ne legyen olyan szerzői vagy egyéb joga, amely a BA-t bármilyen módon vagy mértékben akadályozza vagy korlátozza a szellemi alkotás felhasználásában (ideértve a sokszorosítást, a számítógéppel és elektronikus adathordozóra történő másolást, valamint az átdolgozást is). E kikötés nem vonatkozik azokra a – személyhez fűződő – szerzői jogokra, amelyek átruházása, illetve átszállása kogens jogszabály erejénél fogva kizárt. A Partner egyben – időbeli, területi és egyéb korlátozás nélkül – hozzájárul a művek BA általi felhasználásához (beleértve a fentiek szerinti felhasználási módokat is) A fent meghatározott kötelezettség-vállalás teljesítésének, illetve hozzájárulás megadásának ellenértékét a BA-t a Szerződés alapján terhelő fizetési kötelezettség magában foglalja.

3. A Budapest Airport Rt. kötelezettségei

A BA köteles a Partner teljesítésének Szerződésben meghatározott ellenértékét megfizetni. A fizetés a Partner által a teljesítésének időpontját követően szabályszerűen kiállított számla alapján, banki átutalással, a számlán megjelölt bankszámlára történik. A számla csak a BA által aláírt jegyzőkönyv (teljesítésigazolás) csatolásával nyújtható be. A Partner a számlán az alábbi számlázási címet köteles feltüntetni: Budapest Airport Zrt. , Székhely: 1185 Budapest, BUD Nemzetközi Repülőtér.
íbr> A Partner a számlán köteles feltüntetni az adószámát (közösségi adószámát) és BA által a teljesítési igazolás kiállításakor megadott megrendelés számot. Amennyiben a számla nem szerződésszerűen vagy nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően került kiállításra, úgy BA a számlát visszaküldi és ebben az esetben BA értelemszerűen nem eshet késedelembe. A pénzügyi teljesítés időpontja BA bankszámlájának megterhelésének időpontja.
A Szerződés kifejezett, írásbeli eltérő rendelkezése hiányában a BA előleget nem fizet, a Partner nem jogosult részszámlát kiállítani.

Fizetési határidő: a szabályszerűen benyújtott számla kézhezvételétől számított 30 naptári nap. A fizetés pénzneme: a Szerződésben meghatározott devizanem. Fizetési késedelem esetén a Partner írásos igénye alapján (nem automatikusan) a BA késedelmi kamatot köteles fizetni, melynek mértéke megegyezik a mindenkori jegybanki alapkamat mértékével.

A BA jogosult a fizetendő számlából levonni a Partnert terhelő kötbér összegét.

4. A teljesítés átvétele

A BA jogosult a Partner teljesítését mennyiségi és minőségi (műszaki) szempontból ellenőrizni, akár a teljesítés átvételekor, akár azt követően. Az ellenőrzés elmaradása nem érinti az esetleges hibás teljesítésből eredő jogkövetkezményeket.

Ha teljesítés nem felel meg a Szerződésben vagy a jogszabályokban (szabványokban) rögzített minőségi (műszaki) követelményeknek, a BA az átvételt megtagadhatja. Ilyenkor a Partner a többletköltségek viselése mellett megfelelően teljesíteni köteles; ez nem érinti az esetleges kötbérfizetési kötelezettségét.

5. A teljesítés időpontja

A Szerződés a Partner részéről csak a valamennyi kötelezettségének teljesítéséről felvett, a BA által cégszerűen aláírt jegyzőkönyvvel (teljesítésigazolással) tekintendő teljesítettnek. A Szerződés a BA általi aláírás céljából kifejezetten, írásban megjelölhet egy vagy több kapcsolattartó személyt, ennek hiányában csak a cégszerű aláírás érvényes. A teljesítés napja a jegyzőkönyv (teljesítésigazolás) BA általi aláírásának időpontja.

6. A Feltételek közzététele és módosítása

A jelen Feltételek magyar és angol nyelven készülnek, és azokat a BA mindkét nyelven közzéteszi az internetes honlapján (www.bud.hu). A két verzió közötti eltérés esetén a magyar nyelvű verzió az irányadó.

A Feltételek módosítására a BA bármikor egyoldalúan jogosult. A Feltételek módosítása a módosított Feltételek magyar nyelvű verziójának a fenti honlapon történő közzétételét követő naptári naptól hatályos, és a hatályba lépést megelőzően létrejött Szerződéseket nem érinti.

A Feltételek módosítása esetén a BA a honlapján közzéteszi a Feltételek különböző időpontokban hatályos szövegét, és feltünteti a hatályba lépés dátumát.

7. Jogviták rendezése

A Szerződésben és a Feltételekben nem szabályozott vitás kérdésekre, valamint a Szerződés és a Feltételek érvényességére, hatályára és értelmezésére vonatkozóan a magyar jog, ezen belül különösen a Ptk. rendelkezései az irányadóak.

8. Vegyes rendelkezések

A Szerződésben a Felek kapcsolattartó személyeinek esetleges megjelölése kizárólag tájékoztatási célt szolgál, az önmagában nem hatalmazza fel az adott személyt a fél képviseletére. A Szerződés azonban írásban, kifejezetten úgy rendelkezhet, hogy a BA kapcsolattartó személye(i) jogosult(ak) a Partner teljesítésének elfogadására (igazolására).

A Partner kizárólag a BA előzetes, írásbeli hozzájárulása esetén jogosult arra, hogy a Szerződésből eredő BA-vel szembeni követelését szerződéssel harmadik félre átruházza (engedményezés).

A Feltételek vagy a Szerződés szerinti írásbeli értesítéseket a Felek mindenkori bejegyzett székhelyének (lakóhelyének) címére kell küldeni. Az ajánlott, tértivevényes küldeményként a fenti címre postára adott értesítést a kézbesítés megkísérlését követő harmadik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a tértivevény szerint a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett ismeretlen, ismeretlen helyre költözött, az iratot nem vette át, vagy az átvételt megtagadta.

BA kijelenti, hogy nem vállal felelősséget arra az esetre, ha a Szerződés megkötését követő olyan jogszabály kerül kibocsátásra, kihirdetésre, visszavonásra vagy módosításra, amely azt követő kihatásaiban befolyásolja a Partner kiadásait és költségeit.