|
Zwack Sándor az Unicum márka történetében is példátlan júliusi promócióról elmondta, nemcsak azokat szólítják meg, akik utaznak, hanem a várakozókat is. „A repülőtéri vásárlás, illetve várakozás mindig különleges helyzet. Mi most ebbe a helyzetbe csempészünk élményt azáltal, hogy mindenki számára elérhetővé tesszük az Unicumot. Büszke vagyok, hogy mi vagyunk az a magyar márka, amelyik először jelenik meg ilyen volumenű promócióval a reptéren.”
„A repülőtér a maga részéről igyekszik az utazás minden mozzanatában igazi élményt nyújtani az utasoknak. Ennek részeként különös hangsúlyt fektetünk a Heinemann Duty Free-vel együtt arra, hogy kiemelten kezeljük a jól ismert és keresett magyar márkákat, a hungarikumokat is. Úgy gondoljuk, hogy így tudjuk a legjobban megszólítani a külföldi turistákat, így tudjuk elérni, hogy még egy utolsó, szép emléket vigyenek magukkal Budapestről. A repülőtér minden tőle telhető eszközt és erőfeszítést bevet annak érdekében, hogy az utas úgy érezze: Budapesten igazi élmény repülőgépre szállni. Ezért is támogatjuk a Heinemann Duty Free és a Zwack Unicum Nyrt. közös promócióját.”– nyilatkozta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.